Igent mondok - online női lelkigyakorlat
2021.03.30.
30 napos online női lelkigyakorlat a Jézus Szíve Társasága szervezésében, május hónapban. Mária életének szemlélésével Igent mondok arra az életre, amit Istentől kaptam.
Logónk női kezek, szemek és szívek által született és formálódott ilyenné. Apró belső mozgásokat tükröz: ahogyan egy nő befogad, elfogad, odaad, átad. Egyszerűen nyitott arra, ami fentről érkezik, ezáltal tud áldássá válni, áldást adni, igent mondani.
Mária életének szemlélésével Igent mondok arra az életre, amit Istentől kaptam. 30 napos online női lelkigyakorlat a Jézus Szíve Társasága szervezésében, május hónapban. A lelkigyakorlat egy kis női csoport (Balla Erika SJC, Jacsó Annamária, Mézinger Gabriella SJC, Szebedy Bolda) imádságai és együttműködése által valósult meg.
Mária élete szimbolikus női történet, és mégis mindenki saját történetére ismerhet benne. Az Istentől kapott élet elfogadásának és befogadásának története. Igenjével azt üzeni: „legyen” – történjen az élet. Úgy, ahogy azt Isten vágyik nekem ajándékozni. Arra biztat, hogy én is ajánljam fel saját igenemet Istennek.
Az életet nem tudom kierőszakolni. Csak tisztelettel befogadni tudom és engedhetem annak növekedését önmagamban, általam. Minél inkább igent mondok saját életemre, mint ajándékra, annál inkább tudok életadóvá válni: gondoskodni szeretteimről, előmozdítani mások lelki-, szellemi- és spirituális fejlődését, növekedését. Mária és Márta leszek egy személyben. És ebben egész valóságom egységbe rendeződik. Ki ne szeretne integrált nővé válni?
Ebben a lelkigyakorlatban arra hívunk, hogy engedd:
-
az ima által az Istennel való kapcsolat megelevenedését,
-
a közösség megtartó, hordozó erejét - zarándoktársakkal legyél úton,
-
hogy a gyakorlatok (gondoskodás) által az imádságok felismerései és kegyelmi ajándékai megtestesülhessenek a hétköznapjaidban.
A lelkigyakorlatod idejére szeretnénk négy irányelvet adni a mindennapokhoz, s ehhez kapcsolódóan iránymutatásokkal segíteni ezt az időszakot:
LELKISÉG
Május hónapban minden nap segítséget kapsz majd ahhoz, hogy Mária életének főbb eseményeivel imádkozva közelebb kerülhess hozzá és az Ő segítségét kérve nőiességed megélésében és a benned rejlő értékek kibontakoztatásában gazdagodhass.
IMA
A lelkigyakorlat alatt Ignác-i imamódokkal (szemlélődő és ritmikus), valamint képekkel és zenével imádkozhatsz. Ez idő alatt a napi, hűséges imára hívunk: kérünk, hogy lehetőségeidhez mérten naponta 30-60 perc imaidőd legyen, ha csak 15 percet sikerül beillesztened a napodba, az is értékes - add oda az Úrnak!
KÖZÖSSÉG
Szabadon dönthetsz, hogy ezt az utat egyedül, női ismerőseid körében, vagy virtuális közösségben szeretnéd-e járni. Az egyéni úthoz elegendő lesz a napi imaanyag. Ha úgy érzed, hogy a környezetedben még egy-két nőtársad is szívesen részt venne a lelkigyakorlatban, bátran szólítsd meg őket, és szervezzetek heti megosztó kört az imádságos tapasztalataitokról.
GONDOSKODÁS
Egy olyan életadó időre hívunk, ami segít abban, hogy felismerd, mire van valójában szükséged, mi az, amire vágysz fizikai és lelki értelemben is. Arra ösztönzünk, hogy az erőlködés és a túlzott teljesítmény helyett keresd a helyes mértéket, adj és engedj meg magadnak valamit, ami képessé tesz az Úrral való kapcsolatra és a nagyobb szeretetre vezet.
Hogyan használd a lelkigyakorlatos anyagot?
Mária életének eseményei mentén bevezető gondolatok, szentírási részletek, képek és zenék, valamint ösztönző gyakorlatok segítségével imádkozhatsz. Válaszd azt, amire hívást érzel, ne legyen lelkiismeret furdalásod, ha egyik nap csak egy elemet választasz, máskor pedig mindegyik anyaggal imádkozol. Használd a lelkigyakorlatos anyagot úgy, ahogy neked a legjobb, ahogy téged a leginkább segít! A lelkigyakorlatba való megérkezéshez segítség lehet, ha elolvasod összefoglalónkat a különféle imamódokról, melyekkel a lelkigyakorlat ideje alatt találkozol majd.
Lelkigyakorlatos napló
A lelkigyakorlatod egyik értékes eszköze lehet a lelkigyakorlatos napló. Bátorítunk arra, hogy az imákat követően vagy a napod végén írd le tapasztalataidat, benyomásaidat, érzéseidet ebbe a naplóba. Az írással könnyíthetsz a lelkeden, leteheted mindazt, ami örömet okoz, hálával tölt el, vagy éppen nyomaszt, emészt, megterhel. Ezt magadnak írod, nem kell senkinek sem megmutatnod.
Közösségben megélt lelkigyakorlat
Mária életének egyik fontos pillanata volt, amikor örömében Erzsébethez sietett, hogy megossza vele élményét és segítsen neki. Nem maradt egyedül, hanem egy barátjához, nőtársához fordult, akivel közösen élték meg a gyermekvárás időszakát. Az ő példájukhoz hasonlóan lehetőséget adunk neked, hogy megszólítsd magad körül nőtársaidat a közös út járására. Azt javasoljuk, hogy mindannyian kövessétek a napi imák anyagát, s hetente egy alkalommal közösen is imádkozzatok, gyűjtsétek csokorba mindazt, amit a hét során megéltetek.
Feliratkozás a napi lelkigyakorlatos anyagra
Köszönjük az óriási érdeklődést, idén több mint 6300 nő indult el a lelkigyakorlatos úton. Fontosnak tartjuk, hogy a lelkigyakorlatos utat az elejétől a végéig együtt tudják követni a résztvevők, ezért az idei évre a jelentkezést lezárjuk. További lehetőségekért érdemes figyelni a lelkigyakorlatos ház programjait.
Ha a lelkigyakorlattal kapcsolatban bármilyen kérdésed merülne fel, kérünk, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot az e-mail címen. Hálásan fogadjuk, ha a lelkigyakorlat népszerűsítésében segítségünkre leszel!
Várakozással:
Balla Erika SJC, Szebedy Bolda, Jacsó Annamária, Mézinger Gabriella SJC
Híreink a lelkigyakorlattal kapcsolatban, ismerkedj meg a készítőkkel és a lelkigyakorlatos anyag történetével:
2021.05.01-én a lelkigyakorlat nyitómiséjéről tudósítitt Ágonás Szonja és Merényi Zita. Igent mondok – Elkezdődött Magyarország eddigi legnagyobb női lelkigyakorlata
2021. 04. 27-én az EWTN Délelőtt c. műsorában Madocsai Beátával beszélgetett Balla Erika SJC és Jacsó Annamária
2021. 04.22-én a Kossuth Rádió Tanúim lesztek c. műsorában Hámori Kingának mesélt a lelkigyakorlatról Balla Erika SJC és Jacsó Annamária
- A lehetőséget Facebook-on keresztül is tudjátok népszerűsíteni, bátorítunk, hogy hívd meg barátnőidet, nőtársaidat a Facebook-eseményünkbe (https://www.facebook.com/events/301068864698839)
- Ha részt veszel az online lelkigyakorlaton használd az egyedi Facebook-keretetünket (www.facebook.com/profilepicframes/?selected_overlay_id=153357236620081) és a profilképed leírásába tedd be ezt a központi linket és egy tulipánt, így talán még többekhez eljut a hír.
- A kezdés előtt napokban a regisztráltak száma már túl van a 4500-on, nagyon örülünk nektek! Deo Gratias!
- Segédanyag kiscsoportos találkozásokhoz